1.Rész

                                                   Niall Horan 

 

 Boldogan ébredtem, ma végre nem volt álmatlan éjszakám. Húgommal álmodtam, olyan kis tündéri volt. Tudni illik, hogy mindennél jobban szeretem Lucyt.. Néha, már úgy érzem, hogy a legnehezebb helyzeteiben  csak rám számíthat. Miért? Anya és apa szinte mindig elfoglalt. Apa az ügyvédi munka miatt, anya meg aféle "ház berendező", mely arról szól, hogy vannak különböző ügyfelek, különböző kívánságokkal és stílussal, anya pedig az emberek házát és stílusát, olyanná teszi amilyennek az ügyfél megkíván.

- Niall!!- üvölt fel anya az emeletre, mintha megérezte volna, hogy épp most nyitottam ki a szemem. 

   Gyorsan felpattantam az ágyból majd a fürdőszobába menve megmosakodtam aztán vissza döcögtem a szobába. Végig néztem magamon, csupán egy fekete alsónadrág volt rajtam, szokásosan. Kinyitottam a nehéz faajtós szekrényem és kerestem valami viselhető ruhát..Fontos számomra, hogy mindig jól nézzek ki. Minden cuccom márkás. Magamra kaptam egy kockás inget melynek ujját felgyűrtem és egy zöld színű farmernadrágot. Egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörbe, hajamba túrtam, hogy jobban beállítsam.. "Király vagy, Nialler"- dicsértem magam, nem tagadás, az egom az óriási..

   Leballagtam a konyhába, Lucy épp akkor futott ki a szobájából. Amint meglátott, felcsillantak kék szeme és már szaladt is hozzám, szőke, göndör fürtös haja lobogott. Széttártam karjaim, hogy mikor elém érkezik magamhoz ölelhessem.

.- Niall!!- tört meg végül, mikor ölelő karjaimba megérkezett. Apró keze húzta pólómat, ezzel azt kérlelte, hogy vegyem fel. Kérésére eleget téve felkaptam karjaimba, találkozást nyertem a könnytől ragyogó kék szemeivel. Szívem összeszorult, nem tudtam mi baja. Átölelte nyakam, fejét vállamba fúrta majd halkan súgott bele.- Apa már..M-már megint..megyünk..-motyogta, nem sikerült túl értelmesre mondata, de én értettem. Szemeim kikerekedtek, fájt, hogy újra sírni látom húgom..

  Lucyval a karomban elindultam a folyosóról a konyhába, hol apa és anya már az asztalnál ült. Most volt az a pillanat amikor undorodtam tőlük. Nem veszik észre, hogy így Lucyt teljesen tönkre teszik? Csak a pénzzel foglalkoznak, szegény kislánynak egy barátja sincsen..miattuk!

- Niall...- szzólt hozzám lágy hangon anya, grimaszba vágtam arcom, hogy észrevegye nem érdekel monológja..

- Értem, hogy szükség van a pénzre, de ennyire? Lucyt mindig elszakítjátok a megszerzett barátjaitól. Nem fogok veletek menni, sehová, ezt most közlöm!

- Niall, jönni fogsz és tetszeni fog mind a kettőtöknek. - mosolygott apa, oly undorral néztem rá, amilyen az ő mosoly a volt számomra. 

- Miért? Hová mennénk?- Kérdeztem, közben éreztem, ahogy a karomban lévő Lucy lassan lenyugszik. 

- New York..- mondta anya, miközben beleszürcsölt a kávéjába..Csak álltam az asztal előtt és értetlenkedtem magamban.

- Okés.. Menjetek, én és Lucy nem megyünk..

- Dehogy nem! Muszáj, innen már nem kell utána elköltöznünk..Ez az utolsó, ígérem.- beszélt komolyan apa, tudtam, hogy ez az ígérete úgy is felomlik, de belementem egy apró bólintással jelezve beleegyezésem..- Pakolj, Niall..Mi már elpakoltunk mindent.- intett anya az emeletre. Letettem kezemből Lucyt majd felmentem pakolni. Semmi kedvem nem volt ehhez, de ők szüleim én meg csak tizenhat vagyok, velük kell lennem. 

 Hamar összecuccoltam, nagyjából olyan három bőrönd csak az enyém volt. Az egész család cuccát bepakoltuk az autóba, majd elindultunk. Anyáék ültek elől, mi pedig hátul. Lucyt már anya megnyugtatta és valamennyire én is lenyugodtam..inkább csak azzal nyugtattam magam, hogy úgy sincs miért itt maradnom, mert senkim sincs ezen a helyen...